13. fejezet

Mikor azt hisszük már minden megesett velünk, akkor jövünk rá, hogy még igazából semmi se.

Két hét telt el azóta. Zayn egyszer sem keresett. Még kész szerencse, hogy Tiffany itt van, és nem hagyta, hogy bármibe is bele éljem magam. Minden egyes napot együtt töltöttük, amíg nem jött Liam. Három napja van itt. Mióta itt van Lucas mellett, vagyok és segítek a boltban ahol kis főnők. Tiff és Liam valami hotelban vannak, mert ragaszkodtak a saját terükhöz. Tegnap viszont átjöttek éjszaka, mert Liam jól berúgott a fiúkkal és Tiffany nem akarta egyedül mászkálni vele az utcán. Bár teljesen megértem.

- Azért kár, hogy nem jöttél az este. – nézett rám mosolyogva Liam miközben az utcán mentünk a belváros felé.

- Szerintem jobban járt. – pufogta barátnőm, ahogyan barátja kezét fogta.

- Ne legyél már ilyen. – nézett rá – Tudod, hogy régen nem láttuk egymást.

- Attól nem kell lerészegedni. – sóhajtott – Most hova is mész Kikki?

- Ühm.. Találkozom, van. Aztán beugrok még az egyetemre pár cuccomért. Csak most van időm.

- Mehetek veled? – állt meg Tiff – Már, mint az egyetemre. Haza ugrunk, rendbe rakom magam, aztán találkozunk valahol.

- Ha szeretnél. – mosolyogtam rá – Majd elmegyek eléd, mert eltévednél amilyen tájékozódási képességed, van. – nevettem el magam.

- Na kösz. – lökött meg kicsit és kuncogott – Akkor majd hívj. – adott egy puszit az arcomra és lekanyarodtak az egyik utcába.

Mosolyogva integettem nekik és néztem egy kicsit, ahogyan távolodnak. Már hat éve együtt vannak. Milyen sok idő. Felnézek rájuk, hogy így kitartanak egymás mellett, és hogy Liam ennyire elszántan kutatta. Felépítettek együtt egy közös életet, ahol minden teljesen normális. Dolgoznak, barátokkal, semmi veszély. Azért bele gondolva, jó így nyugalomban végig sétálni az utcán. Nem hiányzik a múlt, hogy valaki mindig a nyomomban legyen, és rám szóljon, hogy be legyek zárva egy hatalmas házba.

Sietve szedtem lábaim, ahogyan láttam hogy Andy a kávézó előtt áll. Megint késtem. Mindig kések. Csodálom, hogy nem unja meg. Integetve nézett felém és egy kedves mosoly volt arcán.

- Ne haragudj! – álltam meg előtte és kapkodtam a levegőt.

- Ugyan már. – legyintett – Tessék, kávé. – nyújtotta.

- Köszönöm! – vettem el – Hová és megyünk?

- Állásinterjúm lesz. Gondoltam elkísérhetnél, mert eléggé izgulok.

- Persze, hogy elmegyek. – karoltam belé – Hová akarsz menni?

- A pályázati és kivitelezői gyakornokállásra szeretnék bejutni, annál a cégnél, akik a kollégiumot is felújították.

- Oh. Hát nagyon szorítok érted. – néztem fel rá – És hogy vagy? Persze ezeken kívül.

- Jól, végre túl vagyok minden vizsgán.

- Sikerültek?

- Minden max pontos lett. – válaszolta elégedetten.

- Azta! Akkor ezt meg kell majd ünnepelni! – örültem meg – Ez most olyan jó hír!

- Eljössz a diplomaosztóra?

- Hát.. Ez.. Nem tudom eléggé csúnyán váltam el az egyetemmel. Meglátjuk, de nem ígérem.

- Nem, mint volt egyetemista, hanem mint valakim.

Meglepődve néztem rá. Ő csak az utca neveket szemlélte és beleivott italába. Valakije? A barát is, valaki végül is, de ez olyan személyes volt. Francba is azzal a hülye fejemmel.. Miért kellett nekem azt tennem két hete? Itt van Andy aki, teper értem, de nekem ez nem lenne elég? Miért a szenvedésre vágyom? Sose fogok magamon kiigazodni..

****

A váróban ülve néztem ki a hatalmas üvegablakon, ami egyenesen a partra nézett. Ma hatalmas hullámok vannak. Nyugtalan az idő. Andy lassan két órája bent van. Kíváncsi vagyok, hogy ez jót jelent-e. Bár biztosan. Hiszen ha nem akarnák őt, nem tartanák bent sokáig. Kattant a zár és oda kaptam a fejem. Felálltam, mikor Andy kilépett és felém fordult. Hatalmas vigyor volt az arcán és egyből hozzám jött megölelni. Elemelt a földtől és egy mély levegőt vett.

- Sikerült? – öleltem a nyakát.

- Holnap kezdtek! – tett le és nézett rám.

- Istenem! Ez szuper! – öleltem meg újra – Gratulálok.

- Köszönöm. És azt is, hogy itt voltál. – vette vállára a táskáját – Haza vigyelek?

- Nem kell. Megyek az egyetemre, bent van még pár cuccom. – karoltam belé, ahogyan mentünk ki az épületből.

- Elvihetlek oda is. Nem tart se meddig.

- Menj haza és újságold el, hogy tied a legjobb gyakornoki munka a földön. – álltam meg a sövény mellett – Aztán majd hívj, hogy mikor ünnepelünk, duplán ezek után.

- Minden képpen. Ezt nem fogod megúszni. – nevetett.

- Nem is szeretném!

A mosoly hirtelen lefagyott az arcomról, mikor közel kezdett hozzám hajolni. Már majdnem megcsókolt, mikor elfordítottam a fejem így csak az arcomra puszilt. Furcsán nézett rám, de csak intve elköszöntem és elővettem a telefonom. Miért van ez? Nem akarom megbántani..

Eltaláltam addig a büféig, ahol a múltkor ettük. Tudod az a fajin bokros helyen. Xx

Mosolyognom kellett Tiffany üzenetén, hiszen azt sem tudja szerintem, hol van. Ő még Londonban is eltéved, hol ott oda született. Ott is csak az iskolához, a plázához és néha gyorsétteremhez tudta az utat. Ha a moziba kellett menni, oda én kellettem már.

Szerencsére, nem volt túl messze tőlem, így elég hamar oda értem. Egy padon ült és nézelődött. A zsebembe nyúltam egy elővettem egy kis aprót. Éppen valamit nagyon nézett így nem láttam, hogy a poharába tettem. Meglepődve nézett rám.

- Aztán nem alkoholra költeni csöves kisasszony. – nevettem.

- Marha vicces vagy Kathlyn. – állt fel – Most jössz egy pohár jégkásával.

- Ugyan, van annál jobb is. – indultam meg az egyetem irányába.

- Most mire céloztál? – ért be.

- Bármilyen koktél. – vontam meg a vállam – A parton van egy isteni bár.

- Nem iszom. – válaszolta zavartan.

- Te? Aki imádott bulizni? – álltam meg – Tiff kicseréltek téged? Hol a barátnőm?

- Itt vagyok. – nevette el magát – Nyugodj már meg.

- Nem tudok rajtad kiigazodni.

- Nyugodj meg, rajtad se lehet. Te sose ittál. Zayn mellett ittál pár pohár bort és egyszer itatott le, de akkor megdugott a sztriptíz bárban.

- Várj.. Te ez honnan tudod? – pirultam el.

- Szerinted részegen nem dicsekedtél el vele? Olyankor vagy a legdumásabb. Minden apró részletet elmondtál hajnalban.

- Ez kínos.

- Nekem mondod? Sose voltam kíváncsi, hogyan is csináljátok. – nevetett fel kínosan.

Ezt miért nem említette korábban? Bár Tiff mindent csak évekkel később emleget fel. Kíváncsian szemlélte az egyetem épületét és belém karolt. Most teljes nyugalom van, hiszen pihenő idő van. Néhányan persze, ilyenkor itt maradnak, akik más országokból jöttek ide tanulni. Benyomtam magam előtt az üveges fa ajtót és húztam magam után barátnőmet. Hatalmas csend ült a máskor zajos folyosón. A portához mentem és elkértem a szobakulcsot, amit már le kellett adnom az nap. Mivel a portás jól ismert, minden kérdés nélkül oda is adta.

- Ez nagyon szép. – nézett körbe Tiffany – Ide jártál?

- Hát, ezt a fő épület. Itt lehet mindent elintézni. Arra vannak a fogadó termek, a bizottság terme, a vizsga termek. Ha felmegyünk a lépcsőn, akkor arra lehet szét széledni és megnézni a szaktermeket és előadó termeket.

- Te mit is tanultál?

- Művészetet.

- Festettél?

- Nem. – nevettem – Festőkről, írókról, szobrászokról, stílusokról tanultunk.

- Oh, szóval nektek ne volt ilyen gyakorlati óra vagy mi?

- De igen. Csak nem volt kötelező. Az előadások voltak a kötelező órák. – indultam meg jobbra a hosszú folyosón – És erre van a kollégiumi rész.

- Én azt hittem ez is olyan, mint a filmekben. Házakra vagytok osztva. És itt is vannak ilyen csapatok. Gamma meg Kappa.

- Nem kell követni minden hagyományt. És éppen ez tetszett itt. Nem voltak házak közötti rivalizálások. Itt mindenki jóban volt mindenkivel. Esténként szék versenyek voltak a folyosón a teljesen fiú részen. Akkor voltak fogadások. Itt mindig volt valami közös tevékenység. – értünk fel a régi szobám szintjére – Sose unatkozott az ember.

- Jól hangzik. – nézte az ajtókat – Én nem sajnálom, hogy az egyetemista évek kimaradtak az életemből.

- Hát nekem a barátok miatt kellet, meg hogy ne forduljak magamba.

- Sikerült, ki is nyílt a csipád. – nevetett Tiff és megállt mögöttem.

- Nevet a májam édes. – nyitottam ki az ajtót.

Belépve felkapcsoltam a villanyt, mert minden be volt sötétítve. Kicsit megijedtem, hogy Lana bent alszik, de nem. De haza se ment. A ruhái szét voltak dobálva, pizza dobozok voltak egymáson, az asztalon és kínais dobozok. Biztosan a vizsga előtti időben ette ezeket. Az ágyam mellett volt a táskám, amibe már minden össze volt pakolva. Biztos Lana volt. Ennyire nem akarta látni a dolgaimat?

- Ez egy lyuk. – nézett körbe Tiff – Amennyire szuper az egyetem, a szobák egy wcre hasonlítanak.

- Csak a vizsgák előtt és után. Amúgy mindig rend van.

- A szobatársad elég rendetlen. – nézte a földön heverő ruhákat.

Megvontam a vállam és megemeltem a matracot. Kihúztam onnan a füzetem, amiben sok mindent leírtam három év alatt az egyetemen. Amolyan megfigyelések voltak az emberek szokásairól. De főleg Lana volt benne és eggyel lejjebbről egy fiú. Nem is tudom miért csináltam. Talán valami hobbit kerestem.

- Szoba szempontból, jobbra számítottam. – sétáltunk le a lépcsőkön – Lyuk.

- Nyugi már. – kuncogtam és mikor meghallottam Lana hangját megálltam.

- Mi van?

- Shh. – néztem rá és a falhoz álltunk.

- Ez Lana? – nézett ki.

- Ühüm. – bólintottam.

- De nem érdekel! – háttal állt nekünk és telefonon beszélt – Az istenért! Olyan hülye, vagy mint nem is tudom micsoda.. Miért nem fogod fel, hogy nincs itt? Hetek óta nincs itt. – elhallgatott majd újra kezdte - De Jason! Elment, itt hagyta ezt a kócerájt! Kathlyn elment, fogd fel.. Igen, tudom, hol lakik.. Rohadtul nem fogok tovább kémkedni! Végre volt egy normális barátnőm őt is elveszítettem, mert neked csak egy játékszer vagyok a hülye esetedben.. Miért nem fogod fel, hogy nem emlékszik semmire se? Senki se olyan ügyes, hogy eljátssza az amnéziát négy éven keresztül.

Majd egyre halkabb lett és eltűnt. A falnak dőlve néztem magam elé. Ezt mi? Megfigyelve voltam egészen ideáig? Lana és az a Jason valaki nyomozott utánam? De miért? Mit akarnak tőlem?

- Jason.. Jason.. Mit is mondtál mi Lana vezeték neve?

- Henderson.

- Hmm.. – gondolkozott el, majd eszébe jutott – Jason Henderson! Londonban az a nyomozó, aki a kórházban is volt nálad.

- Henderson nyomozó vagyok. – nézett le rám, majd az orvosokra, akik ment voltak – Magunkra hagynának?

- Sajnálom, de ilyen állapotban, csak a felügyeletünk mellett kérdezheti ki. – válaszolta az egyik, aki éppen az infúziómat cserélte ki.

Kimerült vagyok. Nincs ehhez kedvem. Még is mit mondhatnék? Amnéziám van elméletileg. Egyszer már próbálkozott, de nem jött össze neki. Most miben hiszi, hogy másabb lesz?

- Szóltunk nem igaz? – nézett rám Louis – De te nem hitted el..

- Te se hinnél csak úgy el mindent, amíg nem bizonyították! – akadtam ki rá.

- Szerintem nyugodjunk meg. – ült le mellém Niall – Jól vagy? Kérsz valamit?

- Meg vagyok. – vettem egy mély levegőt és a táskámban kezdtem el keresgélni.

- Mit keresel? – nézett rám Eleanor.

- Gyógyszert.

Rosszul vagyok. Mindenki engem bámul. A legjobb barátnőm, akiben hittem három évig átvert és becsapott. Meg figyelt. Mindent, amit tudod róla azt tovább adta, minden egyes szar kis titkot, amik történtek. Sose értettem miért izgatja ennyire a múltam. Most már minden értelmet nyert. Ideges vagyok, mert Zayn bármikor visszajöhet, és nem akarok vele találkozni.

- Hé.. – fogta, meg a csuklom Liam és kivettem az ölemből a táskát – Nem kell. Nyugodj meg.

- Inkább keressen valamit, mielőtt rosszul lesz. – nézett rá Tiffany – Más se hiányzik, mint hogy Lucas megtudja..

- Igaza van. – bólintott Louis – Mit szedsz?

- Szimpla nyugtatót. – válaszoltam és éreztem, ahogyan Liam a hátam kezdi simogatni.

- Eleanor hozz a konyhából, fent van a bal szekrényben.

- Hozom! – sietett el a lány.

- Mit tegyünk? – dobta fel a kérdést Niall.

- Kell Harry. – sóhajtott Louis – Így nem fog menni. Két helyről akarják tönkre tenni ezt, ami itt van.

- Igen, legalább az egyiket be kell fogni. – nézett rájuk Liam – Nem lehet valamit úgy legyőzni, hogy kettő egy ellen.

Eleanor visszatért a gyógyszerrel és egy pohár narancslével. Egyből be is vettem és figyeltem a fiúkat. Teljesen tehetetlenek. Régen sose voltak ilyen tanácstalanok.

- Csak Kikki lehet a kulcs ahhoz a baromhoz. – jött hátulról a hang, mire mindenki oda nézett – Nem tudom a tönkre tevésen kívül milyen más terve, van, de csak Ő képes rá hatni.

- Zayn, ez nem olyan könnyű. – szólt közbe Eleanor – Szerinted mennyire lehet elszánt, ha felkutatta őket? – mutatott Liam és Tiff felé – Saját kis csapatott, akar toborozni magának.

- Akkor ezt a nyomozott kell megvezetni. – vágta rá Niall.

- Lehetetlen. – rázta fejét Zayn és bejött hozzánk – Harry kell nekünk. Vissza kell mennünk Londonba. Itt az ideje, hogy visszatérjünk.

- Nem hiszem hogy.. – kezdte el Liam, de Zayn közbe szólt.

- Kurvára, de ne mondd hogy nem jó ötlet, mert ha ránk vadásznak, akkor rátok is. És akár milyen kis életet építettek fel, az romba dől, amit valami kiderül.

És minden olyan volt, mint régen. Zayn visszatért. Határozott volt és meg volt benne újra az a láng, ami régen is. Az ember tartott tőle, ha ránézett még is odáig volt érte. Liam volt az egyetlen, aki teljes mértéken tartózkodni próbált. Eleanor megfogta Louis kezét, és egymásra néztek. Louis mindig védte őt Londonban, de az utolsó két hónapban Eleanor sokat segített a csapatnak. Talán még élvezte is.

Liam szemet forgatva ment a konyhába és Tiffany követte. Niall sóhajtva ment utánuk, míg Louis elvette az asztalon lévő kocsi kulcsot, és maga után húzta barátnőjét. Mosolyogva köszönt nekünk. Most komolyan mindenki elment? Zayn velem szembe ült le a fotelbe és a halántékát dörzsölve támaszkodott lábain. A padló felé volt az arca és szemei csukva voltak. De így is jól kivehető volt, hogy valami nincs rendben. Karikásak voltak a szemei és napok óta biztosan nem is borotválkozott. A lehető leghalkabban álltam fel a kanapéról és táskámért nyúltam mikor felmordult.

- Ne menj.

- Ühm.. Haza kell érnem.

- Maradj.

- Zayn, nem lehet. – ráztam a fejem, de nem nézett rám.

- Azt mondtam, maradj! – nézett fel rám és ideges volt.

- Ne emeled fel a hangod velem szembe.. – fordítottam el a fejem.

- Ne haragudj. Egyszerűen..

- Most mi van? – tört ki belőlem.

- Én..

- Nem tetted meg nem igaz? – kérdeztem csalódottan – Még mindig együtt vagytok.

- Ez nem olyan..

- Ne mondj semmit se. – emeltem fel a kezem – Most mennem kell.

- Kikki, ne csináld.

- Jó éjt Zayn. – vettem a kezembe a táskámat és egyenesen az előszobába mentem.

/ Zayn szemszög /

Még is mit mondhatnék? Nem tettem meg és még vele töltöttem az utóbbi időket is? Nem akarom, hogy kisétáljon azon az ajtón. Nem akarom újra elveszíteni. Nagy léptekkel zártam be a köztünk lévő űrt és mikor felegyenesedett megfogtam a kezét. Hátra pillantott rám és egy mély levegőt vett. Kinyitotta az ajtót, és ahogyan kilépett a folyosóra úgy tépte ki kezét enyémből. Hirtelen mintha felszakadt volna benne a seb. Az a seb, amit akkor szereztem, mikor eltépték tőlem.

- Kathlyn..

- Kérlek.. Csak hagyj elmenni. Jó? Minden rendben. – mondta elhaló hangon.

Megbántottam. Sírni fog vagy talán már sír is. Újra a kezét fogtam, de ő továbbra is háttal állt nekem. Kezéből a méretes táska a földre esett és vállai rázkódtak. Milyen erősnek mutatja magát.. De még mindig instabil.

- Gyere be. – próbáltam magam felé húzni, de ellen állt – Ne lökj el magadtól.

- Te taszítasz el. Te teszel ilyenné. – fordult végül felém.

Amilyen gyorsan csak tudtam teljes erőmből magamhoz rántottam és szorosan öleltem. Először megpróbált eltolni, de rájött hogy lehetetlen. Gyenge karjait körém zárta és mellkasomba fúrta arcát. Kicsit sírt, de megnyugodott lassan. Elengedtem és az arcára simítva, néztem bele gyönyörű szemeibe. Ez az egész barátnős dolga is eléggé felkavarta és most azt hiszi nálam, sem, találhat megnyugvást sem. Pedig ez nem igaz. Érte előbb eldobnám az életem, mint bárki másért. Kicsit megtoltam a lakás felé és felvette a táskát a földről. Nem túl sok életkedvvel ment vissza, de muszáj volt neki, mert a nyomában voltam.

- Hol voltatok? – nézett ránk Tiffany, de mikor látta hogy nálam van a táska és Kikki sírt, egyből egy gyilkos pillantással díjazott engem – Beszéljünk.

- Nincs kedvem. – vágtam rá és megfogtam Kikki kezét, amíg levette a cipőit, majd a nappali felé mentem vele.

- Fontos. – szarta le a válaszomat Tiffany.

- Menj. – nézett rám Kikki – Kicsit rendbe hozom magam. – mutatott a fürdő felé.

- Jó. – bólintottam.

Megvártam, míg bemegy, aztán követtem barátnőjét a teraszra. Ledobta magát a kinti fotelba és engem nézett. Egyszerűen nem szólt semmit csak bámult.

- Mi van?

- Mi történt oda kint?

- Semmi.

- Biztosan a semmi miatt sírt.

- Semmi közöd hozzá Tiffany. Az égvilágon semmi. – vontam fel a szemöldököm.

- De igen van! Ha én nem vagyok mellette, akkor ki legyen?

- Attól nem kell mindent tudnod.

- Szeret téged még mindig. – mondta lenyugodva másodpercek alatt – Játszol vele?

- Nem játszok vele. Sose játszottam vele.

- Akkor? Bántod vagy mi?

- Nem. Sose bántanám. Csak.. – néztem el – Két hete majdnem lefeküdtünk. Megígértem neki hogy újra együtt leszünk, de nem szakítottam a barátnőmmel.

- Szóval átverted.

- Mondhatni.. Nagyon rosszul érzem magam miattad, de nem bírtam meg tenni.

Láttam mikor Kikki kijön a fürdőből és egyenesen a kanapéhoz, megy.

****

- Olyan sok mindent elmondtam neki. Mindent, ami történt velem a hétköznapokban. Együtt voltunk napokig volt, hogy még utána is, mert hozzánk jött a hétvégére. – szipogott Kikki és a vállamon pihentette fejét – Amikor figyelmeztettek nem hittem el, azt hittem meg akartok ijeszteni. De most hogy hallottam, elhiszek mindent.

- Azért szóltunk, hogy ne érjen ennyire rosszul. – sóhajtva húztam a lábunkra a takarót.

- Nem tudom. Semmit se tudok már. – nyújtotta ki a lábait – Mennem kéne.

- Kikki, fél tizenegy van. Biztosan nem mész sehova. – néztem le rá.

- Akkor legalább haza kéne szólnom. – kezdett el mocorogni.

- Maradj nyugton. – fogtam magamhoz – Tiffany már szólt. Lucas azt mondta rendben, van.

- Ühm..

- Túl sok volt neked a mai nap már, azért lettél rosszul. Pihenned kell.

- A kanapé is jó lett volna.

- Nem akarsz mellettem lenni? Mert akkor ki megyek szívesen.

- Ne! – karolta át a hasam – Nem akarom, hogy itt hagyj.

- Mennyire tudsz még mindig ragaszkodni. – simogatta a karját, és lejjebb csúsztam vele.

Fejem a párnán volt, míg az ő feje a mellkasomon pihent. Éreztem hüvelykujjával, néha cirógatta csupasz bőrömet. Hazudnék, ha elhitetném magammal, nem esik jól az érintése. Abban a hat napban, amíg Emma velem volt egész nap, nem éreztem így. De a vizsgák miatt egyszerűen nem bírtam vele szakítani és nem bírtam azt mondani hagyjon. Mind végig Kathlyn járt a fejemben és az mennyire hiányzik.

- Megcsókolnál? – tolta fel magát egyik karjával és rám nézett.

- Biztos? – simítottam hátra a haját.

- Ühüm. – bólintott.

Oldalát megfogva nyomtam le magam alá, és a hátamra húztam a takarót, ami teljesen ellepett minket. Puha ujjai a hátamra futottak és lehajtottam fejem. Bizsergett a bőröm érintése nyomán. Élesen szívta be a levegőt, majd lecsaptam ajkaira. Szemeit lehunytam, amíg csak ajakit kóstoltam. Ujjbegyeit a hátamba nyomta mikor már nyelvünk vadul csatázott egymással. És egyre túlfűtöttebb lett minden. Egyre csak forrósodott a hangulatunk és már-már teljesen intim volt.

- Nem tehetjük meg.. – lihegte elválva tőlem.

- Kurvára nem bírok már várni rád. Meghalok érted. Minden egyes porcikám téged kíván.