9. fejezet

A kád szélén ültem és lehunyt szemekkel hajtottam előre a fejem. Remegett az egész testem, és kapkodva szedtem a levegőt. Mintha bármelyik pillanatban megfulladnék. Hallottam, ahogyan az ajtó a falnak ütközik halkan, és meztelen láb trappol végig a járólapon. Nem akartam kinyitni a szemem, féltem, hogy leszédülök a kádról. Erős karok vontam magához és csupasz mellkasán éreztem arcom. Meleg volt a bőre és puha. Harry volt az. A hátamat simogatta és lassan húzott az ölébe.

- Rosszul vagy?

Aprót bólintottam, mire magához szorított erősen és felállt a kádról velem. Könyökével lenyomta a lámpát és az ágyhoz ment. Ajkait a homlokomra nyomta és befektetett az ágyba. Rám húzta a takarót, majd eltűnt pár percre. Erőtlennek éreztem magam, nem bírtam kinyitni a szemem, de nem is akartam. Csak aludni szerettem volna, és azt hogy Harry visszafekszik mellém.

- Gyere, igyál. – fogta meg a kezem Harry mire kissé felhúzott, és a számhoz tartotta poharat.

- Nagyon ajánlom neked, hogy ne legyen baja. – hallottam halványan valaki hangját.

Jelen pillanatban tényleg olyan volt mintha amnéziám lenne. Nem jutott eszembe, hogy hol vagyok és miért. Csak feküdtem tehetetlenül és rázott a hideg, miközben levert a víz. A szívem néha majd kiugrott a mellkasomból, hol pedig azt se éreztem, hogy ver még.

- Pihennie kell csak..

- Miért kellett neki beadni?

- Kussolj már!

- Magánál van még? Jobb lenne, ha hívnánk egy mentőt..

- Ennyi erővel én is meg tudnám hánytatni.

- Akkor tedd meg! – hangosodott fel valaki – Az isten szerelmére! Megölöd!

- Nem kéne ezt tenned. – nézett rám Zayn vigyorogva a fekete kanapén ülve, kezében egy pohár vodkával.

- Ugyan. – mosolyogtam rá az emelvényről és ledobtam a pólóm, majd a nadrágom.

Letette poharát az asztalra és előre dőlve támaszkodott meg könyökein. Megfogtam a hideg fém rudat és megkerültem. Az alkoholtól, ami bennem volt, nem éreztem magam zavarban. Élveztem, hogy Zayn összes figyelme rám terelődik, és csak velem foglalkozik. Lábam rátekertem és kissé megemeltem magam rajta.

- Jobban csinálod, mint bármelyik táncos nő, ebben a clubban.

- Még ha nincs is olyan jó, tudom, hogy engem megdugnál velük ellentétben. – csúsztam le az aljára.

- Te most kikezdtél velem Kathlyn? Nem ismerek rád. – állt fel és felém jött.

- A saját technikád használom fel ellened. – dobtam hátra a hajam.

- Vedd le a melltartód. – ugrott fel elém és térdein támaszkodva hajolt felém.

- Oh, biztos nem. – emeltem fel a lábam és mellkasára tettem csupasz talpam – Maradsz ott.

Beharapta alsó ajkát, és szaporán vette a levegőt. Most már tudom, miért szeret velem játszani. Felizgat, majd hagyja, hogy szenvedjek a nagyobb élvezet miatt. Hátra nyúltam és kikapcsoltam a fekete melltartóm, majd magam mellé dobtam. Kezeit letette a lábaim mellé és éreztem, ahogyan kissé megnyom. De nem hagytam magam. Továbbra is rajta tartottam a lábam. Szemeivel szinte felfalt és el tudom képzelni, hogy a fejében már többször is magáévá tett ezen a kis helyen.

- Keményen meg foglak rakni, csak engedj el.

Elnevettem magam és felé hajolva csókoltam meg. Kapott az alkalmon és ledobta a lábam. Óvatosan ledöntött a hideg üveglapra, így szorosan testéhez préseltem magam. Vadul csókoltuk egymást. Kezei bejárták a testem, míg én a nadrágjától szabadítottam meg.

Nyújtózkodva nyitottam ki a szemeim és felültem. Üres volt a szoba. A nap erősen sütött be az ablakon és kellemes meleg szökött be. Ledobtam magamról a takarót és kikeltem az ágyból. Megigazítottam magamon Harry szürke pólóját és az ablakhoz mentem. Elhúztam a függönyt és láttam, ahogyan Tiffany a kinti asztalon terít meg a reggelihez. Gyorsan elővettem a táskámból egy tiszta nadrágot és pólót, majd rendbe tettem magam.

- Jó reggelt. – jött be Harry – Hogy aludtál?

- Neked is! – néztem el a tükörtől – Mint akit agyon vertek az este. Biztos mikor beszélgettünk elalvás előtt, megvertél. – nevettem el magam.

- Oh. – nézett rám meglepetten – Az szuper. – jött oda hozzám és végig mért – Szexi ez a nadrág. Kiemeli a feneked.

- Ne bámulj. – fordultam meg és felnéztem rá.

- Nehéz megállni. – simított az arcomra, majd a hajamba túrt – Tetszik így a hajad, már mint, hogy nem olyan hosszú mint volt. Vadabb és szexi mikor kócos.

/Tiffany szemszög/

- Ühm.. Szerinted Kikki jól van? – néztem Liam felé, aki rám kapta a tekintetét.

- Valószínűleg. Harry azt mondta, úgy alszik, mint a bunda, amikor lent volt. – tette az asztalra a friss, hideg limonádét – Bár nem értem mire volt jó ez..

- Nagyon megijedtem. Szinte magánál se volt. – sóhajtottam és a háza néztem.

- Tudom, - jött oda hozzám és megfogta a karom – de ne szólj róla. Nem kéne, hogy kiakadjon. Valószínűleg ma már jól van.

- Értem. – bólintottam – Hozom a reggelit.

- Oké. – mosolyogva puszilt meg.

Liam ellépett tőlem és minden pohárba töltött limonádét, míg én bementem a házba és elővettem a hűtőből a gyümölcssalátát és a zöldség salátát. Kikki mosolyogva jött le a lépcsőn és oda jött hozzám. Más volt. Boldognak tűnt. Átölelt és szorosan fogott magához. Hiányzott már. Pont mikor meg akartam kérdezni, hogy Harry hol maradt, megláttam őt a falnak dőlve. Barátnőm elengedett és megfogta az egyik üvegtálat, majd kivitte a kertbe. Harry követte őt és valamit motyogott neki, mire Kikki nevetni kezdett. Mi lehet köztük? Együtt lennének? Bár azt nem hiszem.. Kikki akármennyire is furcsa most, tudom, hogy Zayn még mindig lázba hozza. Talán Harry a menedéke.

Hallgattuk barátnőmet reggeli közben, ahogyan mesélt a családjáról, barátairól és az egyetemről.

- Lana Henderson? – gondolkoztam el, mire Kikki bólintott – Olyan ismerős a neve.

- Lehet Londonból, mert sokat járt ott. Biztos buliztatok együtt vagy valami. – vonta meg a vállát – Most is ott volt minden bizonnyal a szüleinél és a bátyánál.

- Szóval.. – szólt közbe Harry – Velünk jöttük? Ma vissza kell mennünk.

- Dobjunk el mindent, amit itt felépítettünk? – nézett rá Liam – Nem is tudom Harry.. Ez elég nehéz döntés.

- Szinte lehetetlen dolgot kérsz tőlünk.. – sóhajtottam.

- Ne csináljátok már.. – vonta fel a szemöldökét mellettem Harry – Azért ennyire nem nehéz.

- Végre van egy normális életünk. Boldogok lehetünk, és nem kell rettegnünk. – néztem rájuk - Harry, ezt sose fogod megérteni. Végre normálisan élünk, nem kell bujkálni, vannak barátaink, akikkel rendszeresen összeülünk esténkét, bulizhatunk. Számomra mindennél többet jelent ez.

- Lehet, úgy gondolod, ezt bármikor újra csinálhatjuk, de ez nem így van Harry. Idő kell hozzá. Hosszú, fájdalmas és reményekkel teli idő. – fogta meg Liam a kezem – A kapcsolatunk is majdnem rá ment.

/Kathlyn szemszög/

Harry vett egy mély levegőt és lehunyta szemeit, arcát pedig az ég felé szegezte. Talán nem számított erre, de én igen. Akkor mikor megláttam, hogy van saját házuk és munkahelyük. Tudtam, hogy felépítettek valamit, amit nem akarnak majd eldobni maguktól. Tiffany mindig is ezt szerette volna. Boldogan élni a szerelmével.

- És ha könyörgök? – kétségbe volt esve, amilyen magabiztos volt eddig – Liam, kérlek.

- Nem. Határozottan nem a válaszom. – rázta a fejét.

Tiffany és Én csak egymásra meredtünk és nem szóltunk semmit. Én ebbe nem akarok beleszólni, én csak látni akartam, hogy jól van és nem esett baja az évek alatt. Harry dühöngve felállt az asztalról és rám nézett.

- Gyere Kathlyn, menjünk.

- Igazság szerint, én még egy kicsit maradnék. – néztem hátra.

- Kizárt. – rázta a fejét – Még az egyetemre is vissza kell menned.

- Már nem tök mindegy? Lemaradtam a vizsgáról. – vontam meg a vállam.

- Maradjatok még. – szólt közbe Tiff – Vagy hagyd nyugodtan itt, haza tud menni egyedül is majd.

Harry csak felnevetett, majd megfogta a karom. Sóhajtva álltam fel és követtem. Egyenesen az emeletre mentünk és becsukta utánam az ajtót. Az ágyon lévő pólóját benyomta a táskájába, és a cuccaimat elrakta a bőröndömbe. Ideges volt. Hozzám se szólt, még csak rám se nézett. Közelebb mentem hozzá, míg a táskájába kutatott és végig simítottam a hátán. Felemelte a fejét és rám nézett.

- Hé.. Ne legyél ideges.

- Nem vagyok az. – válaszolta.

- Harry, maradjunk még. – fogtam meg a karját és próbáltam magamra vonni a figyelmét – Nem szeretnék még visszamenni.

****

Megállt az autó. Harry az arcát dörzsölte, míg én néztem őt. Órák óta nem szólt hozzám. Kikapcsoltam az övem és már nyitottam volna az ajtót, mikor megfogta a combom. Újra rá néztem és megváltoztak arcvonásai. Már nem volt megfeszülve mindene.

- Később felhívlak, jó?

- Oké, bár nem tudom, hogy veszem fel. Majd megoldom. – mosolyogtam rá.

- Ne haragudj. – hajolt közelebb és arcomra simított – Nem akartam veled bunkó lenni.

- Nem haragszom. – ráztam meg a fejem és megfogtam a kezét – De most már tényleg mennem kell. Vár rám egy háború.

- Hívj, ha bármi baj van.

- Hívlak. – hajoltam oda hozzá és egy gyors puszit nyomtam arcára.

Kiszálltam a kocsiból és kivettem hátulról a táskámat. Megvártam, míg Harry elhajt és erőt véve magamon elindultam az egyetem épülete felé. Ebédszünet volt. Majdnem mindenki kint volt a szabadban. Gyors léptekkel szeltem át a hosszú utat és már cél egyenesben voltam. Minden akadály nélkül bejutottam és egyből jobbra fordultam. Próbáltam kerülni a tekinteteket, amik rám szegeződtek, de kissé nehéz volt. Minden bizonnyal én voltam a téma, aki kihagyta a vizsgákat, meg hogy hol lehetett.

Megkönnyebbültem, mikor becsuktam magam mögött a szoba ajtaját. Lana már itt volt. Szét voltak dobálva a ruhái az ágyán. Gyorsan bepakoltam a szekrénybe a ruháimat, majd az ágy alá dobtam a táskámat. Elővettem egy füzetet és egy tollat, majd rohantam az előadó terem felé. Már nem sok hiányzott. Leugráltam a lépcsőkön és már fordultam is jobbra, mikor észre vettem, hogy egy bizonyos nagyon nem kívánt személy állt velem szembe. Lucas persze egyből kiszúrt és ideges arc kifejezése, hirtelen átváltott mérgesbe és megkönnyebbültbe. Vettem egy 180 fokos fordulatot és elindultam a másik irányba, mintha meg se láttam volna. Lucas persze egyből utána kiabált, így megálltam. Franca.

- Kikki! Ez még is mi?! – förmedt rám – Hol voltál? Kihagytad a vizsgákat! Elment az eszed?!

- Nem! – néztem rá – Épp hogy most jött meg! Rohadtul, de nem akarom ezt az egészet. Ti erőletétek rám mert, hogy az agyturkászom azt mondta jót, tesz majd nekem! – kiabáltam vele – Megtettem, mert szeretlek titeket! És mert rohadtul hálás vagyok, érted? – vettem egy mély levegőt – De sok mindent nem tudsz rólam. Rengeteg dolgot. Köztük azt se, hogy nincs amnéziám.

Lucas csak állt előttem és lesokkolt. Nem bírtam tovább. Nem akartam ezt tovább húzni. Rossz volt neki hazudni, megjátszani a hülyét. Beletúrt szőke hajába és a falnak dőlt. Próbáltam kivenni mozdulataiból, hogy mi lesz, de semmi. Csak állt és meredt maga elé.

- Lucas..

- Ne. – egyenesedett ki – Pakolj össze. Haza megyünk.

Meglepődve néztem rá, majd fejével a lépcső felé bökött, így megfordultam és elindultam. Hallottam, ahogyan követ engem, de nem szólt hozzám.

****

- Én ezt nem értem. – rázta Dana a fejét – Most akkor te mindig is jól voltál? És amikor ide kerültél akkor hetekig csak megjátszottad magad?

- Nem. Csak azt játszottam meg, hogy nem emlékszem semmire. – hajtottam le a fejem – A többi mind igaz volt. Az hogy mennyire szeretlek titeket, és hogy hálás vagyok. Amikor ide kerültem, egyedül éreztem magam és féltem. Kikerültem egy megszokott biztonságos környezetből és elszakítottak a szerelmemtől, a barátaimtól. Féltem, hogy bajuk esett. Rettegtem.

- És még is hol voltál most?

- Megkerestem a barátnőmet. Tiffany. Miután meghalt Duffy, csak ő maradt nekem. Vele éltem. Osztálytársam volt. Senkiben nem bíztam meg, csak benne. Tudom kellett, hogy jól van és nem esett baja. Aggódtam miatta.

Nem szóltak semmit. Dana ránézett a szerelmére, majd felállt és átült mellém. Ránéztem, mire elmosolyodott és magához ölelt. Könnyek folytak végig arcomon és szorosan öleltem.

- Mi nem akarunk elveszíteni Kikki. Mi csak azt akarjuk, hogy biztonságba legyél. – simogatta a fejem.

- Nem akartunk rá erőltetni semmit se. – sóhajtott Lucas – Csak nem szerettük volna, ha nem lesznek barátaid, hogy a szobádban gubbasztasz.

- Ne haragudjatok. – töröltem meg a szemeim – Nem akartalak titeket átverni.

- Nem haragszunk. – ült mellém Lucas és átölelt – De ne legyen több titok. – puszilt a fejemre – Nem kell vissza menned.

Mennyivel könnyebb volt a lelkem. Még beszéltünk pár szót, majd Dana visszament a munkahelyére, Lucas pedig elment elintézni a pár dolgot. Kipakoltam a ruháimat a szekrényembe és minden apró kis dolgokat elraktam, amik az egyetemen velem voltak. Épp mikor leültem az ágyra, hogy pihenjek megszólalt a csengő. Felpattantam az ágyról és lerohantam a lépcsőn. Megigazítottam a pólóm és kinyitottam az ajtót. Zayn állt előttem. Örültem neki, nem tudom miért, de örültem. Egy pillanatra hátra nézett, ahol Louis és Niall beszélgettek az autónak dőlve.

- Gyere be. – álltam félre.

- Kösz. – jött be, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Szeretnék bocsánatot kérni. – néztem fel rá, egyenesen a szemeibe.

- Inkább te ne haragudj rám. Bunkó voltam veled és bántottalak. – nyúlt bele a zsebébe és elővett valamit, amit felém nyújtott – Tessék, ezt múltkor elhoztam, mikor itt jártunk. Kerestünk valamit, ami alapján megtudhatjuk hol is vagy.

Elvettem tőle és szétnyitottam. A kép volt, amin rajta voltunk. Más esettben tomboltam volna, hogy turkáltam a szobámba, de most semmi düh nem volt. Mosolyogva hajtottam vissza és felé nyújtottam.

- Tartsd meg, gondolom neked sokkal kevesebb emléked, van.. – hallgattam el, mert nem akartam kimondani mit gondolok.

- Rólunk? – fejezte be és elvette, úgy hogy ujjaink összeértek – Köszönöm. Jól vagy?

- Igen. – bólintottam – Minden rendben van.

- Ennek örülök, akkor én most megyek. – fordított hátat.

- Várj! – fogtam meg a karját és rám nézett – Nem lenne valamihez kedved? Ühm.. Már, mint..

- Ma este vagy holnap este?

- A ma teljesen megfelel, ha neked is jó.

- Hétre érted jövök. – bólintott és mintha halványan rám mosolygott volna.

- Várlak. – engedtem el és figyeltem, ahogyan elmegy.

****

- Ez egy randi lesz? – mért végig Lucas.

- Nem! – nevettem el magam – Csak összeülünk beszélgetni. Semmi nem lesz, itthon fogok éjszakázni is, ne aggódj. Bár már elég nagy vagyok..

- Ne feszegessük ezt a témát. – tette keresztbe karjait mellkasa előtt – Nem értem akkor minek a smink.

- Lucas már megbeszéltük. – fordultam meg és ránéztem – Ez a ruha jó lesz?

- Ez randi. – vágta rá – Jobb lenne, ha valami garbóba mennél meg melegítőben.

Nevetnem kellett azon, hogy milyen gyerekes. Vett egy mély levegőt, majd bólintott. Imádtam, hogy ilyen. Oda mentem hozzá és az arcára pusziltam.

- Megígérem, hogy éjfélig haza érek. – nevettem – Nem csinálok semmi rosszat.

- Lucas, hagyd már. Érezze jól magát. – jött be Dana mosolyogva – Elég nagy már.